Windows 10 upgrade, akarom én ezt?

 A Microsoft kötelezővé tette a frissítést a Windows 10-el kapcsolatban. Mit lehet tenni ez ellen? Érdemes váltani? Megpróbáltam összegyűjteni az érveimet és az eddigi tapasztalataimat, ezzel is segítve a döntést.

Szóval először megosztanám a saját tapasztalataimat. Jó néhány laptoppal találkoztam az elmúlt időben, ahol a rendszerfrissítés problémákat okozott. Volt ahol kisebb bugok fordultak csak elő például egy mobilinternetet nem akart felismerni a frissített rendszer, de volt olyan is, ahol teljes újratelepítés vált szükségessé.

Két fajta hiba fordult eddig elő:

1. A kisebb hibák esetleg kényelmetlenséget okoztak, olyannal még nem találkoztam ahol ez hardvert tett volna tönkre, vagy maradandó károsodást okozott, de kizártnak ezt sem tartom.

2. A második típus, hogy a frissítés után fél óra kegyetlen küzdelem után is csak egy parancssort sikerül elővarázsolni a már futó rendszerből. Ez indokolja a Windows 7 vagy 8 újratelepítését.

A második esetre akkor készülj fel, ha sok programod fut a gépen, esetleg néhány olyan is, ami a rendszer karbantartását végzi. A Windows 10, mivel nem tiszta telepítésről van szó, megpróbálja a feltelepített szoftvereket megtartani több kevesebb sikerrel, azonban ez időnként problémát okoz.

Egy viszonylag új gépen elméletileg kisebb a hibalehetőség, de én mindenképpen biztosabbnak tartom a tiszta telepítést mint a frissítést (szerintem megalapozott ez a tény :)).

Hogyan frissítsek?

Ha mindenképpen frissítésre adjuk a fejünket, előtte próbáljuk meg a felesleges programokat eltávolítani, sőt egy komolyabb vírus illetve spyware-irtás sem árt. Szóval legyen a rendszer minél közelebb a friss telepítés állapotához, vagyis a gyári állapothoz. Garancia persze ekkor sincs arra vonatkozólag, hogy minden jól fog működni. Érdemes elolvasni frissítés előtt a VS.hu cikkét, remek összefoglalót találhatunk itt a rendszer 2015-nyári állapotáról.

Windows 10 frissítés

Milyen esetekben nem ajánlom a frissítést?

Vannak bizonyos esetek, ahol még egyenlőre kifejezetten ellene vagyok a frissítésnek, ezek pedig a fentebb említett hibajelenségeket okozó gépek közös jellemzői:

  • 3 évnél régebbi laptopok és asztali gépek (asztali gépet ugyan nem kellett még ez miatt javítanom, de elképzelhető hogy gond lehet)
  • rendszerkarbantartó programok futnak rajta

Ha mégsem akarok frissíteni, hogyan kerülhetem azt el?

Sajnos a legfrissebb hírek szerint a Microsoft kötelezővé tette a frissítést, azonban ez elkerülhető, és valószínűleg az is marad. Erre az automatikus frissítések letiltása a megoldás. Így csináld:

  1. Start-> Futtatás
  2. írd be ezt: services.msc
  3. a megjelenő listában keresd meg a Windows Update-et, majd kattints rá duplán
  4. Az indítás típusa legyen ez: Letiltva
  5. Alkalmazzuk a beállítást (ez pár percig eltarthat, de várjuk ki)
  6. Újraindítás

Fontos! Ha így teszünk akkor megakadályozzuk mindenféle rendszerfrissítést, ami kiterjedhet hibajavításokra, vagy friss driverek automatikus frissítésére!

Utószó

Én szeretem az új dolgokat kipróbálni, azonban a Windows 10-től egyenlőre még ódzkodom. A fő ok nem is annyira a rendszerstabilitás, hiszen ez egy jelenleg fennálló probléma, amire mérnökök tömkelege keresi a megoldást. Az én fő problémám inkább a felügyelet. A Windows 8 esetében is megkövetelte már a rendszer a bejelentkezést, a Microsoft-hoz, a Windows 10 esetében azonban ez talán még jobban előjön.

De mit is jelent ez? Minden tevékenységünket nyomon tudja követni a gyártó. Ami nem feltétlenül rossz, hisz elméletileg a felhasználói élmény fokozása érdekében teszik és elméletileg névtelenül gyűjtenek adatokat. De a rendszer lehetővé teszi a komolyabb ellenőrzést is. 

Nem osztom az összeesküvés-elméletek rajongóinak elképzeléseit, de egy kis paranoia még senkinek sem ártott :).

Ha van valami tapasztalatod oszd meg azt velem és a blog olvasóival úgyszintén! Írj egy hozzászólást!

Sign In