Most sem sikerült mindent megoldani, pedig milyen szépen el volt tervezve. Egy weboldal költöztetést ütemeztem be a hétre, ami kicsit időszűkébe is került mivel hirdetési kampány indul a következő héten.
Teljesen mindegy mennyi ilyen költöztetésen vagyok már túl, az a helyzet hogy mindig van valami gond, valami új körülmény. Most például a költözés apropója a közelmúlt biztonsági incidensei voltak. Egy olyan hagyományostól kissé eltérú szolgáltatóhoz vittem volna az oldalt ahol mind teljesÍtmény, mind pedig a biztonság miatt jobbak a megoldások (szóval osztott tárhelyről nem osztott tárhelyre)
Viszont sok akadályon kellett átlépni:
- Nem működött a cPanel hozzáférés
- A tárhely méretét optimalizálni kellett, ami napokig elhúzódott (20GB-nyi képről beszélünk, amit le kellett csökkenteni a költözés előtt)
- Meg ettől függetlenül is özönlött be a munka a héten
Meg tudtam volna csinálni, de tapasztalatból tudom, hogy ezzel nem szabad kapkodni. Íme néhány dolog amire számítanod kell a legegyszerűbb WordPress-es költöztetésnél is:
- Lesz valami hiba, amit a megváltozott szerverkörülmények okozhatnak. Nehezen jósolható problémák.
- Valamelyik résztvevő nem fog ráérni az adott időpontban, vagy elfelejti mi volt megbeszélve (kik a résztvevők? tulajdonos, szerkesztők, szerver ügyfélszolgálata stb)
- A DNS mostanában elég gyorsan átáll, de néha okoz problémákat egy beragadt gyorsítótár, például a megbízó gépén. Simán előfordulhat hogy nem ugyanazt fogjátok pár napig látni.
- Előfordulhat az is hogy az új webtárhely valami olyan megoldást alkalmaz, például biztonság terén, ami akadályozza egy WordPress bővítmény helyes működésést.
Hogyan érdemes csinálni?
Nyugodj bele hogy teljesen nem fogsz tudni felkészülni. Ettől függetlenül persze készülj amennyire tudsz. Aztán vágj bele, de készíts fel mindenkit a legrosszabb eshetőségekre, különben álmatlann éjszakáid lesznek, az meg senkinek nem jó.