Alapvetően szabadúszóként definiálom magam, bár nem mindig férek ebbe a kategóriába. Inkább úgy fogalmazok, hogy vállalkozást építek, ahol több utat is kipróbáltam már, de jellemzően a másoktól való függésem a lehető legalacsonyabb szinten próbálom tartani. Így kisebb a kockázat, stabilabbnak érzem a működést ha nem kell attól félni ha véletlenül egy megbízó úgy dönt mást választ.
A szakítás mindig nehéz, mielőtt elindítottam a vállalkozásom számtalan munkahelyről elküldtek. Nem olyan jó egyik napról a másikra szembesülni azzal, hogy holnaptól nincs fizu. A cég ahová elkötelezted magad, és tettél is a fejlődéséért, hozzáteszem úgy járultál hozzá hogy a cég vezetői is elismerték jellemzően a hasznosságom.
- Nem lógtam,
- tisztességesen elvégeztem a feladatom,
- próbáltam kreatív lenni és sikerült is,
- innovációt is belevittem a pozícióimban (bár talán akkor még nem is értettem mit jelent az innováció szó).
Mégis volt rá több precedens hogy csak úgy kirúgtak. Szóval ha minden rendben van látszólag, akkor mi lehet a gond?
Gyanítom a személyiségemben van valami ami nem tesz alkalmassá az alkalmazotti létre hosszú távon. Ezt az is bizonyítja hogy a legstabilabb, leghosszabb munkaviszonyom az a vállalkozás amit én vezetek.
A szabadúszás szépsége
Szükségem van egyfajta szabadságra, például olyan napokra amikor a szokottól eltérő helyeken dolgozhatom. Nem vagyok Szegedi, csak éppen arra volt dolgom, és kihasználtam az egyébként várakozással telő időt.
Üdítő volt, és egy órácska alatt sokkal több dolgot elintéztem mint az irodában vagy otthon tudtam volna.
A lényeg, hogy a rend, amit folyamatosan próbálok kialakítani, csak úgy tud megvalósulni, ha néha kitekintek más rendszerekre is.
Rendszer pedig mindenben van, rendszer van abban ahogy a vendéglátóhelyiségben megjelennek a vendégek, kérnek valamit és elfogyasztják, rendszernek tekinthető egy család is, meg rendszer a vállalkozás is.
Szeretek meríteni más rendszerekből. A weboldal karbantartási szolgáltatás alapja például egy egyszerű sorozatgyártási mechanizmus alkalmazása WordPress alapú weboldalakra. Elsőre nem biztos hogy ez jó iránynak tűnik, sőt sok zsákutcába is belefutottam mire kialakult a mostani rendszer, de végül összeállt a kép. Még most sem tökéletes, de alakul.
Mára ennyi, megyek dolgozni, mert azt is kell azért, nem csak filozofálni a munkáról 😉